Bemutatkozás

Életrajzom

Bóna László Portré

Először is író szerettem volna lenni. Talán már az előtt is, hogy egyáltalán ismertem volna a betűket. Iskolás koromban – továbbra is megtartva az írás iránt érdeklődésemet – gyógyító, de olyan, aki egyszerre foglalkozik a lélekkel és testtel is. Akkor nem találtam ilyen utat. Később, a gimnáziumi és egyetemi éveim alatt a színház érdekelt, de rendező sem lettem. A tanítás is érdekelt, a szó eredeti értelmében. Mindenből csak arra találtam rá, ami bármilyen szabályos pályán kívül várt rám…

videók rólam

Munkásságom

Könyveim

Ha férfi vagy, legyen gyermeked, ültess fát, építs házat, írj könyvet – mondják –, vannak gyermekeim, ültettem fát, építettem házat, írtam könyveket, meg vagyok elégedve az élettel.

Vannak szépirodalmi esszéköteteim, és sokféle témában hívtak előadni sokféle helyre, ezekből az előadásokból is készültek könyveim (így aztán könnyű volt sokat írni, hiszen fölvették ezeket és leírták, csak meg kellett formálnom), és írtam sokféle könyvet a gyógyításban szerzett tapasztalataimról is, olvasmányosakat is és szakmai könyveket is. És még nem hagyom abba, úgy tervezem…

Publikációk

Itt összegyűjtöttem azokat az írásaimat, amelyek különféle folyóiratokban, újságokban, antológiákban jelentek meg, és egyéb szövegeket, amiket írtam, vagy amiket rólam írtak, vagy amiket beszéltem és leírtak.

Hátha valaki ezek között szemlézgetve talál majd olyat, ami érdekli, és amire könyvekben nem talál rá, csak így, ha megkeresi ezeket ott, ahol eredetileg megjelentek.

Előadásaim

Sokfelé tartottam előadásokat, szerte az országban, rendezvényeken, konferenciákon, iskolákban, óvodákban, waldorf pedagógiai képzéseken, a saját homeopátiás egyesületem, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság kereteiben, a Szintézis Szabadegyetemen, és különféle fesztiválokon, hol széles közönségnek, hol szűk szakmai közönségnek.

Itt összegyűjtöttem csaknem tíz évre visszamenőleg, hogy merre jártam, és hol, miről beszéltem, nekem jó ezt itt együtt látni, összegyűjtve, hátha másnak is erőt ad, aki bele-bele olvas ebbe a gyűjteménybe …

Rendezéseim

Réges-régen volt egy saját kísérleti színházi csoportom, a Kaméleon, rendeztem színházi előadásokat, majd sokáig távol maradtam a színháztól, mint kifejezésmódtól.

A kortárs, alternatív cirkusszal és improvizációs színházi műfajokkal tértem vissza a színházi rendezéshez, ha egyáltalán ezeket az előadóművészeti kísérleteket színházinak lehet nevezni.

Én mindenesetre úgy gondolom, hogy ezek az én színházi rendezéseim voltak eddig … itt összegyűjtöttem őket…

Közelgő események

HAHNEMANN KÁVÉHÁZ - ORGANON OLVASÓKÖR
Ne haragudj ránk Samu bácsi, hogy pont kávéházban olvassuk és értelmezzük főművedet, az Organont, annak is a hatodik kiadását, pont kávéházban, noha elítélted a kávéivás szenvedélyét. Persze, ihat forró csokoládét vagy teát is, aki betéved ide négy szombat délután. Hahnemann Organonja a modern gyógyászat meghatározó remekműve, a gyógyítás művészetének alapvető műve. Az egész mű ismeretében négy szombat délután merüljünk el a részletekben, nézzük meg miként foglalják magukba a részletek az egészet. Értelmezésünk legyen konkrét, szakmai és egyben legyen filozofikus és bölcselkedő!
zuhatag bóna
ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDIK A HASONSZENVÉSZETI SZABADISKOLA Az első három hétvége témája: A hosszútávú esetkövetés szabályai A második három hétvége témája: Az esetfelvételi metodikák
2023. nyári tábor
A tábor Bóna László vezeti. „Homeopátiás nézőpontból jól tudjuk, hogy a betegség egyéni, a tünetek individuálisak, mindenkinek a saját, rá jellemző betegsége van, de könnyen hisszük azt, hogy az egészség általános és univerzális, a természet rendje szerint való. De lehet, hogy az egészség is egyéni, mindenkinek saját egészsége van. Egy olyan egészség, ami az övé, és csakis az övé. Vagy nem lehet? De ha mégis, akkor kinek milyen az ő saját egészsége, és mi vezeti ehhez, ha ezt megérti?” Bóna László
fellini ez
Húsz éve tartom a klub-előadásokat, húsz éve minden iskolai év minden hónapjának egy-egy hétfő estéjén, ez eddig összesen csaknem százötven előadást jelent.Húsz év előadásai alatt sok esetből gyógyító lett, gyógyítóból eset. Számos könyv, hangfelvétel, video született a klubokból. Most úgy döntöttem, hogy ezt a formát lezárom. És egy visszatekintéssel, összegzéssel fejezem be.
Claude Monet: Vízililiomok
Hasonszenvészeti Szabadiskola a negyedik évfolyam részére indított programmal töretlenül folytatódik. És mivel ez Szabadiskola, az eddigi elköteleződött iskolásokon kívül várunk mindenkit, aki kellő előképzettséggel rendelkezve, vagy csak pusztán érdeklődésből, akár új iskolásként vagy akár csak alkalmilag, részt venne az Iskola programjában.
sun-deliberately-childish-style-imitation-child-drawing-kid-sketch-painting-felt-tip-pen-marker-icon-kid-painted-sun-176026227
Bóna László előadásai a nap folyamán: - Az autoimmunitás – a jövőnk fő miazmája? - Az AIDS nozóda, a Germamium metallicum, a Lantanidák - A homeopata autoimmunitása Hassmann Péter előadása: - Az Énről. Védeni kell-e? - „Ebben a dalban van négy akkord” – avagy hogyan hat ránk a zene
2022 május alaptanfolyam
HOMEOPÁTIÁS ALAPTANFOLYAM Elhatároztam, hogy homeopátiás alaptanfolyamot tartok 2022 májusának két hétvégéjén. Huszonöt éve tartok ilyeneket. Budapesten és több magyar nagyvárosban is. Ez túl van a százötvenedik tanfolyamon is. És talán az utolsó lesz, bár sose mondja az ember, hogy soha, de figyelmemet a jövőben inkább arra fordítanám, hogy szorosabban tudjam tartani a kapcsolatot mindazokkal, akiket szerencsém volt tanítani, vagy legalább fellelkesíteni a homeopátia szellemisége iránt.
2022 események A HUMOR GYÓGYÍTÓ EREJE
A nevettetés helye és szerepe a terápiás beszélgetésben „Szabad-e viccelődni a szenvedő emberrel? Van-e olyan, amelyből nem lehet viccet csinálni? Lehet-e jó kedvű a terapeuta, ha a beteg kétségbe van esve? Mikor használhatja a vicc eszközét terápiában egy terápiás beszélgetést folytató gyógyító?
2022 hullámlovaglás házilag
Járványban, influenzában, náthában, oltások utáni állapotokban és ezek kombinációiban a homeopátiás gyógyítás során sokan a megfelelő szer kiválasztására helyezik a hangsúlyt. Beszélnünk kell ugyanakkor az akut gyógyulási folyamatok követéséről, kíséréséről. Vagyis a jól vagy esetleg nem jól kiválasztott szerek értelmezéséről, váltogatásáról, kombinációjáról.....
HERMANN NITSCH
A Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság által szervezett Hasonszenvészeti Szabadiskola a harmadik évfolyam részére indított programmal töretlenül folytatódik. És mivel ez Szabadiskola, az eddigi elköteleződött iskolásokon kívül várunk mindenkit, aki kellő előképzettséggel rendelkezve, vagy csak pusztán érdeklődésből, akár új iskolásként vagy akár csak alkalmilag, részt venne az Iskola programjában.
nő picasso modigliani
Az életút kísérése homeopátiával - a Hasonszenvészeti Szabadiskola haladó évfolyamának ötödik hétvégéje. És mivel ez Szabadiskola, az eddigi elköteleződött iskolásokon kívül várunk mindenkit, aki kellő előképzettséggel rendelkezve, vagy csak pusztán érdeklődésből, akár új iskolásként vagy akár csak alkalmilag, részt venne az Iskola programjában.
férfi fb 2021 nov.-1v
Az életút kísérése homeopátiával - a Hasonszenvészeti Szabadiskola haladó évfolyamának negyedik hétvégéje. És mivel ez Szabadiskola, az eddigi elköteleződött iskolásokon kívül várunk mindenkit, aki kellő előképzettséggel rendelkezve, vagy csak pusztán érdeklődésből, akár új iskolásként vagy akár csak alkalmilag, részt venne az Iskola programjában.
mihe merre megy a világ online
8 előadó gondolatai, tapasztalatai a világot érintő aktualitásokról homeopátiás szemmel homeopata szakemberek számára
életkoedukált
Mivel ez Szabadiskola, az eddigi elköteleződött iskolásokon kívül várunk mindenkit, aki kellő előképzettséggel rendelkezve, vagy csak pusztán érdeklődésből, akár új iskolásként vagy akár csak alkalmilag, részt venne az Iskola programjában.
Klub-XVIII-évad-Hogyan-élhetünk-így-tovább
Hogyan lehet az élet változásaihoz viszonyulni? Milyen jövőkép ered a jelenből? Milyen homeopátiás segítség adódhat a mai élet legaktuálisabb problémáiban? Egyáltalán: mik ezek a problémák? Mit ad a homeopátia a modern világnak – akár elfogadja a világ ezt, akár nem?
95492975_2920480774667070_3670701298539298816_n
Mi korona és mi nem? Maradj otthon, szenvedj titokban? Szenvedésben hasonlók nem tudják egymásról, hogy hasonlók. Hol tartottuk eddig a koronáinkat? Hova tegyük, ha koronára tettünk szert? Milyen szert vegyünk az azt sem tudjuk, hogy mire? Fessünk-e falra koronát vagy ne fessünk? Jobb lesz-e a világ a járványtól vagy rosszabb? Miért, mi jobbak vagyunk?
93573294_3226672310689891_8653696078748581888_n
A tábor pontos tartalmát később hozzuk nyilvánosságra abban az esetben, amikor már biztosan látszik, hogy meg lehet tartani. Az eseményt azért hírdetjük meg, hogy aki számít rá, az időben tudjon tervezni. Remélem találkozunk Únyban, a szokásos táborhelyünkön.
84270742_2916497755073488_4941663657084846080_o
Elmaradt! Mitől függ, ki meddig él? Élethossziglan vagy életfogytiglan élünk? Fogy-e az életünk vagy gyarapszik? Az egészséges élet a hosszú élet, vagy betegen is lehet hosszú? Örökölhető-e az élet hossza? Örök élet és meg nem születés. Mikor kezdődik az igazi élet? Hogy függ össze az élet ideje az élet minőségével? Van-e egyáltalán életfeladat? Mi tart életben?
79710620_2458209384420199_1238702494113071104_n
Hosszú ideje készülődünk arra, hogy egy valóban hiánypótló eseménysorozatot hívjunk életre. Ezt pedig kizárólag gyakorló vagy tanulmányaikat folytató homeopata szakembereknek, orvosoknak, tanácsadóknak ajánlunk
70186418_2814500371894130_9049120678170591232_n
Bóna László író, gyógyító, tanító, a Waldorf-Óvodapedagógiai képzés tanára, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság alapítója és vezetője és a CHE Homeopátiás Magániskola létrehozója a kisgyermekek szexuális érdeklődéséről beszél nekünk.
82315437_2824457790947840_8493002196651081728_o
A Hovatovább Szabadegyetem következő előadásán Bóna László homeopata gyógyművésszel beszélgetünk az élet és halál nagy kérdéseiről, az egészségről, a betegségekről, a gyógyulásról, valamint az egészség-ipar egyre növekvő hatásairól...